Egy nyárvégi fagyizós kép. A rózsaszín a kedvencem. Fagyiból is.

Felépítettem a birodalmamat. Nem szeretem, amikor anya fényképez. Az alkotást előbbre tartom az egónál. Nem az a fontos, hogy ki csinálta, hanem az, hogy mit csinált.

A kisiratosi kultúrházban volt egy kis buli. Egy szegedi együttes (Mentés másként a nevük) csángómagyar népdalokkal bűvölt el. A székelyruha még anyáé volt, s mintha nekem is kicsit rövid lenne már... Hogy telik az idő...

Azt hiszem, hogy a mellékelt művészi alkotás nem szorul magyarázatra. 2009. szeptember 29-én reggel készítettem. Sebtibe.

Tanulok

Az a helyzet, hogy írni és számolni tanítanak a szüleim. Igaz, még csak három éves vagyok, de jó, ha minél előbb magamba szívok mindenféle okos dolgot. Azt mondják, ha megtanulok olvasni, akkor majd egyedül is olvashatom a könyveimet. Figyelmes is vagyok, érdekel a dolog, csak azt nem értem, mi az a logika. Talán nyelvújító lesz belőlem. Ki tudja? És a számolás terén is végrehajtok egy kis újítást...

Családi ház(ak)

A nagyobbik házban anya és apa lakik, a kicsiben meg Panna. Legalábbis az alkotó szerint...

Szeptember végén

Megfürödtem a Nádas patakában. Nem mondta senki, hogy nem mehetek bele.

Bemutatkozom

Panna vagyok. Három éves. Én is szót szeretnék kapni. Ezért kértem meg anyát, hogy hozza létre saját blogomat. Bár ma vett apa egy egeret a laptopomhoz, még nem nagyon tudom használni, s nem is érdekel különösebben, mindig másfelé ugrik a nyilacska és csak mérges leszek emiatt, így inkább a kábelnél fogva húzigálom a földön, ha már egérnek nevezik. Legalább sétáltatom. Tudom, anya nem nézi jó szemmel, de hát amúgy is mindig igazgat.
Azt hiszem, művész leszek. Valamilyen művész. Meg is mutatom a ma esti alkotásomat. Szerintem jól sikerült. Anya is el volt ájulva.
Ezentúl rendszeren jelentkezem. Köszi, hogy olvastok.